Ebben a házban
← Vissza a térképhez

Villányi út 8

1114 Budapest, Villányi út 8.

Fotó: Lechner Tudásközpont – Híres emberek Budapestje

A helyről

Makovecz, az organikus építészet mestere a Villányi úton „A Szent Imre Társaság új társasházának ideális fekvése, jó és sűrű közlekedése, valamint az öröklakásoknak alacsonyan kalkulált ára a középosztály széles rétegeiben keltett érdeklődést. (…) Az új társasház, amint az alaprajz mutatja, mintaszerű modern épülettel gazdagítja majd a Lágymányos legszebb részét” – írta a Magyarság című lap Hogyan építkezzünk? rovata 1932. december 4-én a Villányi út 8. alatt akkor még megvalósulás előtt álló lakóépületről, amelyben 1964-től haláláig, 2011-ig Makovecz Imre élt. Ugyanebben a lapszámban az apróhirdetések rovatban is találkozhatunk a házzal, itt 1933. júliusi beköltözést ígérnek az érdeklődőknek a „Szent Margit Leánygimnázium látványosságszámba menő palotájával szemben, autóbusz- és villamosmegállónál lévő” lakóépületbe, és felhívják a figyelmet a lakások „pompás beosztására, nagy méreteire és minden kényelmet kielégítő felszereléseire”. A Rumszauer és Wimmer által tervezett, az újságban közölt alaprajztól végül is némileg eltérően felépült társasház az 1943-as budapesti telefonkönyv tanúsága szerint valóban a középosztály tagjainak adott otthont, lakott itt többek között erdőfőmérnök, pénzügyi tanácsos, királyi törvényszéki orvos, egyetemi magántanár, valamint ingatlanértékesítő, aki „vesz, elad, közvetít, parcelláz”. A Villányi, akkori nevén Szent Imre herceg úti épület – egy Bartók Béla úti és egy Fadrusz utcai ház után – a harmadik társasháza volt a környéken a Horváth Jenő által alapított és igazgatott Szent Imre Társaságnak. A korszakban szokásos magán bérházépítkezések és a főváros, a különböző cégek, hivatalok, nyugdíj- és biztosítótársaságok által építtetett lakóházak mellett a társaság saját tulajdonú öröklakások megszerzésére nyújtott lehetőséget, méghozzá kedvező hitelfeltételekkel. Makovecz Imre, a magyar építészet sok vitát is kiváltó, de mindenképpen kiemelkedő alakja, családjával a ház egyik harmadik emeleti lakásában élt, ami szakmai pályafutásának is fontos színtere volt. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján itt működött illegális, magán mesteriskolája, majd később Károly walesi herceg is itt látogatta meg. Itt született meg egy hétvége alatt – ahogy egyik fia, Makovecz Pál visszaemlékezéséből tudjuk – az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonjának koncepciója is. Makovecz Imre 1935. november 20-án született Budapesten, gyerekkorát a XII. kerületben töltötte, de meghatározó élmény volt számára a nagyszülők zalai háza is. A szocialista korszak általános építészeti szemléletével élesen szembehelyezkedő hozzáállásának gyökerei a Műegyetemen Weichinger professzoron keresztül megismert Frank Lloyd Wrightig és az antropozófia atyjáig, Rudolf Steinerig vezethetőek vissza. Már az állami tervezőintézetekben töltött kezdő éveiben is feszegette a határokat többek között a velencei Cápa Vendéglővel és a szekszárdi Sió Csárdával, majd a ’70-es években tervezett, 1983-ra elkészült sárospataki művelődési házzal. Jóval a rendszerváltás előtt, 1981-ben megalapította saját építészirodáját, 1989-ben pedig az egyik létrehozója volt a Kós Károly Egyesülésnek, amelynek Vándoriskolája a magyar organikus építészet meghatározó intézményévé vált. A rendszerváltás lehetővé tette, hogy alkotói pályája kiszélesedjen, az ezekben az években épült siófoki és paksi templomát a későbbiekben rengeteg jelentős műve követte. Makovecz nemzetközi szinten is elismert építész volt, az Ybl-, Kossuth- és sok más hazai díj mellett az amerikai és a brit építész szövetségek tiszteletbeli tagja és a Francia Építészeti Akadémia Nagy Aranyérmének birtokosa. Munkásságáról külföldön is több könyv jelent meg. Az utolsó otthonának épített XII. kerületi ház elkészültét már nem érte meg, itt a Városkúti úton ma a Makovecz Archívum és Emlékház működik.

Forrás: Lechner Tudásközpont – Híres emberek Budapestje · Szerző: Pesti Monika

Kik kötődnek a helyhez