Ebben a házban
← Vissza a térképhez

Váci utca 79.

1056 Budapest, Váci utca 79.

Fotó: Lechner Tudásközpont – Híres emberek Budapestje

A helyről

Népzenekutatás a Váci utcában „…és nem véletlen, hogy én zeneszerző vagyok. Tán nem is vagyok más, mint egy csomó testet öltött muzsika, – és ha komponálok, mintha leválna rólam a kész kompozíció –; egy darab a testemből, egy darab magamból, egy darabja az életemnek; – és ha elfogyna belőlem a muzsika, – akkor meg kellene halnom, mert akkor én sem lennék –, akkor elfogytam volna én is” – írta Lajtha László Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató és zenepedagógus 1917-ben későbbi feleségének, Hollós Rózának, akivel négy évtizeden át lakott az V.kerület Váci utca 79. szám alatt. Lajtha 1892-ben született Budapesten, Leitersdorfer Lipót és Wiesel Ida gyerekeként. „Másfél éves koromban tudtam már betűzni, és mint hatéves gyermek, meg voltak a kedvenc könyveim. Akkor kezdtem zongorát tanulni, és hétéves koromból származnak az első kompozícióim” – olvasható a művész visszaemlékezése a Muzsika című lap 1967-es számában. 1907-ben kezdte meg tanulmányait a Zeneakadémián, Herzfeld Viktor és Szendy Árpád tanítványaként, itt ismerte meg Kodály Zoltánt és Bartók Bélát is. Az akadémiai évek során több külföldi tanulmányúton is járt, Lipcse és Genf mellett többször utazott Párizsba, ahol több alakalommal is részt vett Debussy koncertjein. A Zeneakadémián 1913-ban szerezte meg a diplomáját, 1918-ban pedig – családi nyomásra – a Budapesti Tudományegyetemen vette át jogi doktorátusát. 1911-ben indult első népdalgyűjtő útjára, a hangszeres népzene és a vallásos népénekek gyűjtésével vált ismertté – az 1972-ben elindult táncházmozgalom jelentősen támaszkodott Lajtha széki gyűjtésére. 1913-tól a Nemzeti Múzeum hangszergyűjteményének munkatársa volt, a ’40-es évek második felében pedig az intézmény igazgatója lett. Dolgozott a Néprajzi Múzeumban, tanított a Nemzeti Zenedében, emellett a Magyar Rádió zeneigazgatója is volt. Majdnem 30 évig dolgozott tanárként, oktatott többek között zeneszerzést, partitúra-olvasást, zeneelméletet és kamarazenét is. 1951-ben kapott Kossuth-díjat, 1955-ben pedig a Francia Akadémia levelező tagja lett. Lajtha közel száz művet írt, kilenc szimfóniát, vígoperát, vonósnégyeseket, kamara- és kórusműveket. 1915-ben ismerte meg későbbi feleségét, Hollós Rózát. A lány szülei tiltották a kapcsolatot, így a fronton harcoló Lajtha és Róza titokban leveleztek – eleinte Bartók segítségével. Lajtha több mint 200 „harctéri levelet” küldött szerelmének, akivel végül 1919 áprilisában házasodtak össze. Két fiuk született, László és Ábel. 1923-ban költöztek a Váci utca 79. szám alatti házban, ahol Lajtha 1963-ban bekövetkezett haláláig éltek. „Egy időben Lajtha László otthona a muzsika hajlékául szolgált, ahol havonként egyszer muzsikusok és zeneszerető emberek jöttek össze. Lajtháné a sok közül Ferencsik, Borbíró (Bierbauer) Virgil, a neves építész, Faragó György, a fiatalon elhunyt kiváló zongorista nevét említi” – írja a Magyar Nemzet 1987. december 24-i száma. A műemléki védettséget élvező ház a belváros első négyemeletes épülete volt, 1872 és 1873 között épült az akkori Lipót és Tél utca sarkán. A historizáló stílusú ház terveit – a Hungaricana adatbázisa szerint – Knabe Ignác készítette Galbavy Márton megrendelésére. „Hajdan, az építkezés megkezdése előtt a környéken szinte alig állt lakóépület, helyét – a Zaiger telekkönyvi nyilvántartás szerint – a XVII. század végén két „földbe mélyített ház” foglalta el. A közelben húzódtak a régi városfal maradványai. Az építési engedély kiadása után két évre készült el az új ház, amelynek tervezésében és kivitelezésében részt vett a neves építész, Woyta Donáth. […] A homlokzat tanítani való példája a XIX. század végi késő klasszicista stílusnak, a kapualjba belépve némi eredeti falfestéssel is találkozunk. Ugyancsak eredeti a színes mozaikkőből készült padló, valamennyi öntöttvas korlát és mellvéd, valamint az udvari falikút. A Havas utcai fronton lévő szoborpárokat a neves épületszobrász, Ziegelwagner Mátyás alkotta” – olvasható az épületről a Népszabadság 2000. március 17-i számában.

Forrás: Lechner Tudásközpont – Híres emberek Budapestje · Szerző: Jancsó Ágnes

Kik kötődnek a helyhez