- Lakóhely
Nagymező utca 8.
1065 Budapest, Nagymező utca 8.
Fotó: Lechner Tudásközpont – Híres emberek Budapestje
A helyről
A Nagymező utca 8. szám alatt álló szecessziós bérpalota falán ma is olvasható az Ernst Museum felirat, emlékezve Ernst Lajosra, akinek jóvoltából a századfordulós épület nem csupán a magyar történelem és művészet ritka ereklyéit bemutató magánmúzeumnak adott otthont, de a főváros akkori legnagyobb mozijának is. A manzárdtető alatt élt és alkotott számos neves festőművész, akik nevét emléktábla örökíti meg. A műteremlakások első bérlőiként Fényes Adolf és Zádor István évtizedeket töltöttek ebben a házban. Ernst Lajos (1872–1937), a szenvedélyes műgyűjtő 1909-ben vásárolta meg az ingatlant, hogy egyre bővülő kollekciójának helyet biztosítson. Az akkoriban még valóságos óriásnak számító ötemeletes bérpalota tervét a „szecesszió nagymestere”, Fodor Gyula készítette, a múzeum előcsarnokának megtervezéséhez pedig a hazai szecessziós stílus megalapítóját, Lechner Ödönt kérte fel. A díszes üvegablakokat Rippl-Rónai József és Falus Elek munkája nyomán Róth Miksa készítette el. A pincét és a földszintet Skutetzky Sándor terve alapján mozivá alakították, így 1912-ben – az épület átadásának évében – megnyílt a Tivoli Fényjátékház, amelyet összesen 700, mindenhonnan kitűnő látványt biztosító férőhellyel Budapest legnagyobb és legmodernebb mozijaként hirdetett Az Ujság című lap. Felette kapott helyet a kétszintes múzeum, amely 14 tematikus teremben mutatta be Ernst Lajos gazdag gyűjteményét. A múzeum az időszaki és emlékkiállítások mellett aukciók helyszínéül is szolgált, a korszak jelentős kulturális központja volt. A kiállítótér feletti szinteken bérlakásokat alakítottak ki, amelyek bevételéből Ernst gyűjtőszenvedélyét finanszírozta. Ő maga is itt élt fiával az egyik utcára néző, nagy lakásban, szomszédjukban pedig édesanyja lakott – tudható meg az énbudapestem.hu oldalán olvasható háztörténetből. A tetőtérben kialakított műtermekben akkoriban Ernst két festőbarátja, Fényes Adolf és Zádor István alkotott. Zádor István (1882–1963) banktisztviselői állása mellett rajztanfolyamon is képezte magát, majd Párizsban és Firenzében folytatott művészeti tanulmányokat. Portréfestőként vált ismertté, munkáira a realizmus jellemző – Nagymező utcai műtermében ült egész alakos portréhoz modellt az első magyar szépségkirálynő, Simon Böske is –, de emellett még számos regényhez készített illusztrációkat. Műtermét így írta le a Színházi Élet 1926-ban: „A Nagymező utca 8-as számú hatalmas bérpalota lakói talán nem is tudják, hogy micsoda kincsekben gazdag birodalom ez az V-ik emeleti műterem. Mintha a művészet birodalmába röpítené fel az embert a lift, olyan más világ tárul elénk a művész otthonában, melynek falait értékesebbnél-értékesebb Zádor-képek díszítik.” Ezzel szemben a szomszédban alkotó mester műhelyét így mutatta be a Tolnai Világlapja 1929-ben: „Műtermének berendezése nagyon egyszerű. Magyarország egyik legnagyobb festőjének műtermében egyáltalában nincs műteremromantika. Szőnyeg sincs. Diszkrét világítású lámpák sincsenek. Modelldobogó sincs, a falakon nincsenek képek. Ebben a műteremben csak munka van, úgy látszik.” Az eredetileg jogi pályára készült Fényes Adolf (1867–1945) agglegényként élt, szigorú rend szerint alkotott, nem szerette, ha látogatók megzavarták a munkában. Kész festményeit mindig elpakolta, hogy teljes figyelmét tudja szentelni annak a képnek, amelyen éppen dolgozott. A szegény emberek életét ábrázoló realizmus, a pasztellszín foltokból komponált plein air festmények, a sötétebb tónusú, bibliai és romantikus témák, tájképek is megtalálhatóak munkái között. Ernst Lajost végül gyűjtőszenvedélye és a gazdasági válság súlyos adósságokba sodorta: műkincseitől semmi áron sem akart megválni, így a házat volt kénytelen eladni. Anyagi gondjai azonban annyira elhatalmasodtak rajta, hogy 1937 tavaszán a Dunába vetette magát. Halála után művészeti gyűjteménye kalapács alá került, nagy részét magyar múzeumok vásárolták meg. Az egykori Ernst Múzeum egy ideig még kiállítások és aukciók helyszíne volt, majd a BÁV bútorüzletét helyezték el benne, és csak az 1950-es évektől szolgált ismét kulturális kiállítótérként – tudható meg az UrbFace oldaláról. Az 1942-től Tinódi Filmszínház névre átkeresztelt moziban 1992-ben tartották az utolsó filmvetítést, majd 1995-ben König Tamás és Wágner Péter tervei alapján színházzá alakították, és egy ideig a Budapesti Kamaraszínház működött benne. Az egykori Ernst Múzeum épülete napjainkban a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központnak ad otthont.
Forrás: Lechner Tudásközpont – Híres emberek Budapestje · Szerző: Tábi Emőke