- Lakóhely
Attila út 107.
1012 Budapest, Attila út 107.
Fotó: Lechner Tudásközpont – Híres emberek Budapestje
A helyről
Egy őszinte karmester az Attila úton Ferencsik János, a 20. század egyik legnagyobb magyar karmestere 1917-től 1945-ig az Attila út 107. alatt élt. „Ha a magyar zenei élethez – nagyközönséghez és szakmabeliekhez – körkérdést intéznének, ki a legnépszerűbb magyar muzsikus: alig vitatható, hogy a szavazók döntő többsége Ferencsik János nevét említené. Az Operaházban és a hangversenytermekben, kül- és belföldön előadások, sikeres előadások ezrei fűződnek nevéhez s emellett valóságos apostola a magyar zene ügyének” – írta róla Várnai Péter zenekritikus a hetvenes évek elején. Ferencsik 1907. január 18-án született Budapesten. Tanulmányait a Nemzeti Zenedében végezte zeneszerzés és orgona szakon. Miután három évig korrepetitorként dolgozott az Operaházban, 1930-tól karmesterként működött ugyanitt. 1930-31-ben a bayreuthi fesztiválon Toscanini asszisztense volt. A Nemzeti Zenedében is tanított, énekeseket korrepetált, majd átvette a karmesterképzés vezetését. 1932-től koncertezett a Székesfővárosi Zenekarral, több mint ezerszer dirigálta az együttest, illetve annak utódját, az Állami Hangversenyzenekart. Ő volt a karmestere Bartók Béla és Pásztory Ditta utolsó magyarországi koncertjének is. 1945-ben a Rádiózenekar vezetője, 1952-ben az Állami Hangversenyzenekar, 1957-ben a budapesti Operaház főzeneigazgatója lett. 1960 és 1967 között a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának elnök-igazgatója volt. Munkássága elismeréseként két alkalommal is Kossuth-díjat kapott. Sokat dirigált külföldön is, ezek között is egy kiemelkedő alkalom volt 1942-ben a milánói Scalában Bartók A csodálatos mandarin táncjátékának előadása, évekkel megelőzve a szintén általa vezényelt magyarországi bemutatót. 1984. június 12-én hunyt el Budapesten. Ferencsik egy interjúban így foglalta össze ars poeticáját: „A művészet a legnagyobb emberi érzések, megnyilatkozások közé tartozik: első számú, elengedhetetlen és egyetlen feltétele – s kérem ezt aláhúzottan, dőlt betűkkel nyomtatni – az őszinteség. Ha én a pulpituson állok, akkor nem hazudok. Nem mutatok nagyobb temperamentumot, mint amennyi valóban belőlem kikívánkozik, nem hazudok mélyebb költőiséget, mozdulataimmal vagy mimikámmal, mint amennyi bennem van. És ha egy kollégát hazugságon csípek, hazudjon akármilyen hatásosan, lehangol. Az az érzésem, hogy be akar csapni, hülyének néz.” Az Attila út 107. alatti lakóház 1914–1915 folyamán épült fel. Az első tervváltozatot Suppinger Ferenc műépítész készítette el 1914 februárjában, de októberben az építtetők – Halász Béla és Szalai Adolfné – egy másik tervezőt bíztak meg a munka folytatásával. Az új építész, Sipos Ferenc részletesebben kidolgozta a terveket, de lényegi dolgokat nem változtatott rajtuk. Elegáns, polgári lakásokat alakítottak ki, amelyeknek ekkor már alapvető része volt a fürdőszoba. Az egyik építtető, Halász Béla egy földbirtokos család leszármazottja volt, bankhivatalnokként dolgozott a Magyar Agrár és Járadékbank Részvénytársaságnál. A családnak, amely Pest és Komárom megyében rendelkezett komolyabb birtokokkal, olyan jelentős tagjai is voltak, mint dr. Halász Géza orvos, kutató, vagy Halász Boldizsár, aki az 1848–49-es szabadságharc után a Kossuth-család Dabasra költöztetésében játszott fontos szerepet. A másik építtető, Szalai Adolfné egy pesti liftgyáros felesége volt, ő és családja – Halász Bélával ellentétben – be is költözött a házba.
Forrás: Lechner Tudásközpont – Híres emberek Budapestje · Szerző: Pesti Monika